スポンサーサイト

  • 2017.10.30 Monday

一定期間更新がないため広告を表示しています

  • 0
    • -
    • -
    • -

    Csúsztatott október

    • 2012.10.11 Thursday
    • 08:21

    Sulis bejegyzés vagy már ezer éve nem volt. Ennek persze oka van. JÓ oka. Ami egyébként szomorú is egyben, de hát mit lehet tenni???  Olyan szinten torlódott föl a meló, így év végére, hogy semmire sincs időm. Meghalni se. Így, kénytelen voltam meghozni azt a döntést, hogy az októbert, novemberre csúsztatom. Ilyen, még soha nem történt egyébként.

    Próbálom magam vigasztalni, meg racionálisan megértekezni magammal, hogy már ugye nem vagyok gyerek, akinek semmi más dolga nincs, csak az, hogy 0-24 órában bújja a könyveit, de ..... egy maximalista léleknek ez, maga a pokol. Főleg, ha nem azzal tud foglalkozni, amivel akar.

    Most, azzal áltatom magam, hogy tudom tartani az ütemtervet és novemberre helyre áll a rend. Nálamnál racionálisabb - szerintem csak pesszimistább - barátok, próbálnak felkészíteni rá, hogy ez nem így megy. De ugye, nincs lehetetlen!!!??? Vagy mégis?

    Minden esetre, egyelőre ohne 中文, ohne 日本語. Micsoda szép magyar mondat lett. Persze, ez, az aktív tanulásra vonatkozik. Igen, már most hiányzik. De ha az embernek egyetlen egy órácskája sincsen arra, hogy belefeledkezzen a tanulásba, akkor ott ette meg a fene az egészet. Márpedig, napi egy óra szükséges lenne mindkét nyelv esetében. És akkor a többi nyelv kopásáról, passziválódásáról már nem is beszélek. El nem tudom képzelni, hogy mikor kellett utoljára megszólalnom héberül ....  Határozottan szar ügy. És persze a jeleket is felejti az ember.  A hébert is, nem csak a kínai-japánt ... 

    Esetleg, ha valaki megszánna, akkor a névnapomra vagy karácsonyra küldhetne plusz időt. Nagyon megköszönném.

    スポンサーサイト

    • 2017.10.30 Monday
    • 08:21
    • 0
      • -
      • -
      • -
      コメント
      Egyszer mikor Shadowrun-t jatszottunk, Arielek poenbol elkezdtek becsongetni hazakba, es egy gyufasdobozt mutogattak, hogy lehet venni idot. :D Es volt aki vett!!!! (OK, persze kockadobas miatt, de megis.)
      • Riell
      • 2012/10/12 5:31 PM
      コメントする








          
      この記事のトラックバックURL
      トラックバック

      PR

      calendar

      S M T W T F S
        12345
      6789101112
      13141516171819
      20212223242526
      2728293031  
      << October 2019 >>

      书 / 本

      Pollution

      Csirip

      书 / 本

      2017 Reading Challenge

      2017 Reading Challenge
      Forgoszel has read 0 books toward her goal of 30 books.
      hide

      selected entries

      categories

      archives

      recent comment

      links

      profile

      search this site.

      others

      mobile

      qrcode

      powered

      無料ブログ作成サービス JUGEM