I'm back

  • 2015.02.01 Sunday
  • 05:55
Újra a Nagy Tűzfalon túl. Azért, volt értelme annak, hogy egy hónapon át nem volt VPN-ünk. Nem zargatott minket senki, mivel nem látszódtunk és mi sem zargattunk senkit.わらう Végre megvalósult a csönd-béke-nyugalom hármasa. Remek időnk volt, kedvesek és segítőkészek voltak az emberek, szuper kajákat ettünk és mint két gyermek ugráltunk a tengerben.kyu Végre, tudtam olvasni is és nem utolsó sorban fogytunk ~6 kg-t. Hogy  mitől, senki ne kérdezze, mert nem hagytunk ki egyetlen egy gasztronómiai csodát sem.
 

 
Viszont, így a XXI. században, illenék már a közlekedést, többek között a repülést upgrade-elniük a tisztelt szakembereknek. Egyre rosszabb lesz ez az egész, vagy csak én öregszem. Bár, már tíz évvel fiatalabb ismerősömtől is hallottam, hogy ő is jobban szeretne teleport kapukon közlekedni, mint szűk, dehidratált repülőkön.
 

Felelőtlen ígéreteket nem szívesen teszek, de majd mesélek Hajnanról és képeket is töltök föl. Már csak azért is, mert Hajnan is Kína, de mégis olyan, mintha egy teljesen más országba látogattam volna el. A sosenem alvó, multikulti, nyüzsgő 上海 után 海南, maga volt a lakatlan sziget.

スポンサーサイト

  • 2017.09.19 Tuesday
  • 05:55
  • 0
    • -
    • -
    • -
    • -
    コメント
    Varom a reszletes beszamolot es a fotokat!!!
    • divatmalom
    • 2015/02/05 5:31 PM
    Nagyon jok lettek a momentcam-es kepek!!!!
    コメントする








        
    この記事のトラックバックURL
    トラックバック

    PR

    calendar

    S M T W T F S
    1234567
    891011121314
    15161718192021
    22232425262728
    293031    
    << October 2017 >>

    书 / 本

    Pollution

    Csirip

    书 / 本

    2017 Reading Challenge

    2017 Reading Challenge
    Forgoszel has read 0 books toward her goal of 30 books.
    hide

    selected entries

    categories

    archives

    recent comment

    links

    profile

    search this site.

    others

    mobile

    qrcode

    powered

    無料ブログ作成サービス JUGEM